Július végén – augusztus elején szokták Fadd-Domboriban megrendezni a nagy hagyományokkal rendelkező SporTolna Triatlon versenyt.

A versenyzők úszásban, futásban és kerékpározásban mérhetik össze tehetségüket és erejüket.

Az érdeklődők gyermekfutamok, sprintek és olimpiai távok teljesítését szurkolhatják végig. A versenyzők egyénileg és váltóban is nevezhetnek.

A SporTolna Triatlont 1985. augusztus 3-án rendezték meg először a népszerű üdülőtelepen, a Holt-Dunánál. Az verseny érdekessége, hogy nemcsak egyedül, hanem váltóban is lehet teljesíteni, így a szologen: „Én úszom, Te kerékpározol, Ő fut”.

Érdekesség

A verseny különlegessége, hogy a téli változatát is megrendezték. Értelemszerűen a sportágak jellege miatt a tiratlon évszakhoz kötött, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyszámok közt a korcsolyázás, a futás és az úszás fog szerepelni. Az időjárás azonban megtréfálta a szervezőket és a versenyzőket is, a víz nem fagyott be, így a korcsolyázás elmaradt. Összesen háromszor rendezték meg a téli triatlont, amely mindannyiszor biatlonná vált, hiszen a kedvezőtlen időjárási körülmények szabotálták a korcsolyázást.

A SporTolna olyan hamar akkora népszerűségre tett szert, hogy az eredeti versenyközpontot már a harmadik év után kinőtte a verseny, így került kajak-kenu pályához a helyszíne.

Szállás Fadd-Domboriban

A Fadd-Dombori SporTolna Triatlon részletes versenykiírását ide kattintva olvashatják, tölthetik le.

Akár versenyezi, akár csak szurkolni jön a triatlonra, nálunk kényelmes, igényes, olcsó szállást találhat.